Kovács Gergely alapítványi képviselő a Bonum Tv Délelőtt című műsorában
Engedjék meg, hogy folyóiratunk, a Vértanúink-Hitvallóink fennállásának 25. évfordulója alkalmából személyesen szólítsam meg Önöket.
2019 márciusában sikerült megtalálni Boldog Sándor István szalézi vértanú földi maradványait a rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájában. A szalézi rend hivatalos közleményben tudatta a hírt a szélesebb nyilvánossággal, amelyet szerkesztőségünk is megkapott. Olvasóink most a rövid híradás hátterét is megismerhetik egy személyes, naplójellegű feljegyzésből.
„Lelkem testvérre talált.“ Így mondta Julia Verhaeghe anya (1910–1997), a Krisztus Ügye Lelki Családunk alapítója, miután az 1960-as években elolvasott egy Newman-antológiát, és John Henry Newman (1801–1890) alakja megérintette szívét.
1941-ben született Belgiumban, Flandria keleti részén, sokgyermekes katolikus családban. 13 évesen ismerte meg a „Krisztus Ügye” Lelki Család (FSO) közösségét, melynek később a tagja lett. Tanulmányait is a közösség iránymutatásai szerint végezte.