A korábbi posztulátor megbízatásának megszüntetését követően 2019. december 11-én a Mindszenty Alapítvány, Isten Tiszteletreméltó Szolgája, Mindszenty József boldoggá- és szenttéavatási ügyének aktora, új posztulátort nevezett ki Monsignor Paolo Rizzi atya személyében, aki a Vatikáni Államtitkárság tisztviselője. Kinevezését 2020. február 3-án hagyta jóvá a Szentek Ügyeinek Kongregációja.
Hetvenöt évvel ezelőtt, 1945. október 2-án Tiszteletreméltó XII. Piusz pápa nevezte ki esztergomi érsekké Mindszenty Józsefet, akinek ezzel együtt vállalnia kellett „a bíbor színnel jelzett vértanúságot”.
Új életműdíjasunk Vertse Márta Ágnes (Budapest, 1949), nagy örömmel és szeretettel köszöntjük őt, aki a mostani járványtól az egyik leginkább sújtott ország fővárosában, Rómában él.
Hétszázötven éve halt meg Esztergomi Boldog Özséb, a pálos rend hagyomány szerinti alapítója. Életének első ismert említője, Gyöngyösi Gergely pálos rendi történetíró a XVI. század elején ezt írja róla: Özséb korán megkezdte a tanulást, a jó erkölcsöket gyermekként megszokta, éjjel-nappal jámboran imádkozott, virrasztott, elmélkedett, miközben könyvet írt és a jogban is jártas volt.
Mindszenty bíboros égi közbenjárását sokan sokféle nehézségükben kérik és tapasztalják. Különleges eset dokumentációját kértük Sajgó Szabolcs jezsuita atyától, aki tavaly nyáron a Facebook-oldalán indított imaláncot, és Csókay András idegsebésztől, aki a legfontosabb orvosi beavatkozásokat végezte azokon a sziámi ikreken, akik túléltek több halálközeli állapotot és helyzetet.