A bilokációs cella

„A börtön adni is tud, nemcsak elvenni. A nagy magányban és a semmiben, ami körülvett börtöncellámban, szinte szédülve tekintettem fel a szentek magaslataira. Éreztem, hogy az ő mértékükkel mérve mi törpék vagyunk. A szentek azok, akik magasba szállnak, amikor leereszkednek az emberi élet legmélyére. Uram, adj nekem a szellemükből valamit, csak kicsit és parányit adj nekem az ő világukból…

A végső dolgok úgy körülfognak, mint a zárka szinte testhezálló falai. Az utolsó nagy dolgok kopogtatnak be a rabcellába: itt a nagy számadásra többet készülünk, mint odakünn a világ zsibvásárában. Így jutunk a fogságban közelebb a szabadító kegyelemhez.”

„Pio atya természetfeletti módon mindig segített engem mindazokban a nagy szenvedésekben, amelyeket az Úrért és népemért el kellett viselnem.”

„Ha valahol, a börtönben érzi az ember, hogy »csak lehelet és semmi az ember« (Zsolt 118,71). Lelkiismeretvizsgálatra, bánatra, a befelé tekintésre s ugyanakkor a feltekintésre a fegyház cellája igen alkalmas. S vannak hibáink, amelyekre az élet zsibvásárában sohse eszméltünk volna rá. És mennyi jófeltételre ad alkalmat: »Istenem, ha még egyszer…«”