Ugrás a tartalomra

1. Fatima kegyelemteli gyermekei

2017. 09. 01., p - 12:30

A fatimai jelenések 100. évfordulója alkalmából jelentette meg a Magyar Nyugat Könyvkiadó a népszerű német író, Michael Hesemann Fatima titkai című könyvét. A kötet hiánypótló, mindezidáig nem jelent meg ilyen részletes összefoglaló mű magyar nyelven a jelenésekről. Pedig a portugáliai kegyhelynek több magyar vonatkozása is van. A könyvhöz írt utószavában Perger Gyula toronyi plébános, püspöki referens, a mű magyar nyelvű kiadásának lektora részletesen beszámol ezekről. Megemlékezik többek között Kondor Lajos verbita atyáról, a fatimai gyermekek szenttéavatási eljárásának posztulátoráról, az emigráns magyarok által felépíttetett fatimai magyar keresztútról és a keresztút végén található magyar Szent István-kápolnáról. A hivatalos nevén „Mindszenty bíborosról nevezett fogadalmi keresztút Magyarország feltámadásáért” épületegyüttes alapkövét 1962-ben tették le, és benne Mindszenty bíboros 1946-os országfelajánló imádságát helyezték el. Ennek szövegét a Vértanúink-Hitvallóink hasábjain 2013 szeptemberében már közöltük, ezért most e helyett a gellérthegyi Sziklatemplomban, 1947. október 13-án, a fatimai jelenések harmincadik évfordulóján elmondott hercegprímási szentbeszédből idézünk: „Édesanyánk karján hordozott minket, és ha teher volt is az örökké izgő-mozgó, csintalan (gyermek), de édes teher volt. Mária is anyai oltalmának karján hordoz minket. Bűneink terhe nagy, de mégis édes teher vagyunk, mert (az ő) gyermekei vagyunk.”

A bíboros személyesen csak 1972-ben látogathatott el a portugáliai kegyhelyre, a jelenések 55.évfordulója alkalmából. Ekkor már állt az Országalapító tiszteletére szentelt kápolna, ahol szentmisét mutatott be a világ minden részéről idesereglett magyarok zarándokoknak. „Nekünk, Isten gyermekeinek arra kell törekednünk, hogy a Szűz Anya fénysugara ragyogjon be minden tisztes családot, mint ahogyan ez a fénysugár ott volt a három fatimai gyermeket nevelő családokban is.” Az eseményről fennmaradt levéltári dokumentumok – melyeket örömmel bocsátottunk Perger atya rendelkezésére – tanúskodnak róla, hogy mennyire fontos volt számára ez a látogatás, és mennyire érdekelte Fatimában is minden magyar vonatkozás. Ez alkalommal lehetőség nyílt arra, hogy Coimbrában találkozzon egymással a hitvalló főpásztor és a megszentelt életet élő harmadik látnok. Levéltárunkban őrizzük a Lúcia nővértől kapott Szűz Mária-képet, hátoldalán a nővér személyes hangvételű soraival: Eminenciás Bíboros úr! Amióta tudom, hogy Eminenciád börtönben van, mindennap imádkozom Eminenciádért egy Üdvözlégyet: arra kérem Szűz Máriát, hogy segítsen Eminenciádnak elnyerni a vértanúság koronáját, és így imádkozom tovább életem végéig. Tisztelettel kérem Eminenciád áldását. Alázatos szolgálója az Úr mellett, Coimbra, 1972.X.14. Jézusról és a Szeplőtelen Szívről nevezett Mária Lúcia nővér i.c.d.

A bíboros haláláig megőrizte ezt a kedves ajándékot, az emlékezetes találkozóról pedig 1974-es ausztráliai útja során a newcastle-i Fatima-kegyhelyen tartott prédikációjában beszélt: „Aztán elmentem, hogy találkozzam a három kegyelemteli gyermek közül a megmaradt eggyel, egy szerzetesnővérrel, hogy halljam a megnyilatkozását. Habár e nélkül a megnyilatkoztatás nélkül is ismertem Fatima történetét, de nagy hatással volt a lelkemre, hogy ez a kedves nővér tanúja volt a Szűzanya jelenésének, ahogy az nála gyermeki emlékezetében megmaradt.” Jó lenne tudni, vajon Lúcia nővér milyen benyomásokat őrzött a találkozásról a fennmaradt 2000 oldalas napló és a mintegy 10000 darabot számláló levélgyűjtemény lapjain. Ezek az iratok a nővér szenttéavatási eljárásának dokumentumai közé kerültek, így a teljes közlésükre a boldoggá avatásig várnunk kell.

Jézusról és a Szeplőtelen Szívről nevezett Mária Lúcia nővér 2005. február 13-án hunyt el a coimbrai karmelita kolostorban. Életszentségének híre és világszerte elterjedt tisztelete arra indította XVI. Benedek pápát, hogy már a nővér halála után három évvel engedélyezze kanonizációs eljárásának megindítását, noha erre az előírások szerint csak öt év eltelte után lett volna lehetőség. Ezt az örömteli hírt 2008. február 13-án a nővér halálának harmadik évfordulóján bemutatott szentmise végén, a coimbrai székesegyházban jelentette be José Saraiva Martins, a Szenttéavatási Kongregáció akkori bíboros prefektusa. Még ebben az évben megindították az egyházmegyei eljárást, melynek során összegyűjtötték a szükséges iratokat és szakvéleményeket és lefolytattak hatvan tanúkihallgatást. Az ügy előre vitelén több mint harminc személy dolgozott teljes munkaidőben, köztük 18 teológus és 8 történész. Az óriási mennyiségű iratanyag miatt, melynek gondos átvizsgálása és értékelése még így is nagyon hosszú időbe telt, az egyházmegyei eljárás ünnepélyes lezárására csak az idei centenáriumi évben, 2017. február 13-án kerülhetett sor. Az évtizedes munkát – ahogy az eljárás posztulátora, Angela Coelho nővér nyilatkozta – az indokolja, hogy egy olyan személy életszentségét kellett bizonyítani, aki 98 évet élt, és többek között XII. Piusz és II. János Pál pápákkal, bíborosokkal, püspökökkel folytatott tartalmas levelezést. „Nagyon boldog vagyok, hogy lezárult ez a szakasz – fogalmazott az egyházmegyei posztulátor – és hogy Lucia nővér életszentségének híre és égi közbenjárásának jelei szerte a világon tapasztalhatóak.”

Az idei jeles évfordulón imádkozzuk mi is Isten Szolgálója Lúcia nővér boldoggáavatási imádságát kérve az ő hathatós égi közbenjárását: Legszentebb Szentháromság, Atya, Fiú és Szentlélek, dicsőítlek téged és áldalak téged a legszentebb Szűz Mária fatimai megjelenéséért, mely megmutatta a világnak az ő Szeplőtelen Szívének mérhetetlen gazdagságát. Az Úrjézus Legszentebb Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének végtelen érdemeire kérlek, hogy ha a te nagyobb dicsőségedet és a mi lelkeink megszentelését szolgálja, akkor dicsőítsd meg Lúcia nővért, a fatimai pásztorlányt azzal a kegyelemmel, melyet az ő közbenjárására tőled kérünk és elnyerünk. Ámen. Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség.

A jelenések 100. évfordulójának alkalmából a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nemzeti zarándoklatot szervez a soroksári Fatimai Szűz-kegytemplomhoz, csatlakozzunk hozzá minél többen, a részletekről itt olvashatnak.