Ugrás a tartalomra

Venerabilis

Ár: 4990Ft
Venerabilis

Mindszenty bíboros szenttéavatási eljárásának jelentős mérföldköve volt, amikor 2019. február 12-én Ferenc pápa elismerte az életszentség megvalósulását. Az Alapítvány mint az eljárás aktora idén tavasszal kapta kézhez ennek hivatalos dokumentumát, amelyet most egy reprezentatív kötetben osztunk meg az őt tisztelőkkel. A dekrétum latin nyelvű facsimiléje mellett magyar, angol és olasz fordításban is olvasható a határozat szövege. E fontos irat mellett a bíboros iránti megbecsülés legmagasabb szintű megnyilatkozásait gyűjtöttük össze: XI. Piusztól Szent II. János Pál pápáig, akik – kinevező okmányban, táviratban, levélben, beszédben – tettek tanúságot az iránta való mély tiszteletükről.

Szerkesztette: Kovács Gergely

Magyarországi Mindszenty Alapítvány, 2020

205x290 mm, keménytáblás, 136 oldal