Ugrás a tartalomra

#összetartozunk 5.

2020. augusztus 6., csütörtök - 15:40

Mindszenty József bíboros magyar híveivel találkozik Angliában.

„A körülmények alakulása folytán Nyugatra kerültem. Mint minden ember, én is igyekeztem itteni életem számára feladatot, hivatást találni. Ezt abban találtam meg, hogy a nagyvilágban szétszórt híveimet látogatom és igyekszem őket hitükben megerősíteni. Amíg az Úr életben tart, egészséget ad, mindenüvé elmegyek, ahová meghívnak, ahol szívesen látnak és ahol értelme van látogatásomnak.

Hogy érdemes volt-e az Egyházért, és népemért annyi szenvedést, áldozatot, börtönt vállalni? E kérdésben nem kívánok saját bírám lenni. Hagyjuk az Ítéletet a Legfőbb Bíróra, aki egyedül ítéli meg igazságosan szándékainkat, cselekedeteinket. Számomra és minden keresztény ember számára az Élet könyve a Biblia, a legfőbb útmutató, melyben az Úr Jézus világosan tanítja: Az igazság tesz benneteket igazán szabaddá.

Ezért életemben mindig a szabadságot kívántam szolgálni az Igazság szolgálatával s az Igazságot a Szabadság szolgálatával.” (1973. júl. 13-17.)

Anglia

 

 

Forrás: Úti jegyzetek/Magyarországi Mindszenty Levéltár