Ugrás a tartalomra

#összetartozunk 4.

2020. július 30., csütörtök - 15:40

Mindszenty bíboros Kanadában


Mindszenty József bíboros kéthetes észak-amerikai útja során részt vesz a kanadai magyarság Szent István millenniumi ünnepségein több magyar központban.


Mindszenty bíboros fogadására megjelent a montreali magyar katolikusok lelkészi kara, a Magyarok Nagyasszonyáról nevezett plébánia egyházi és világi vezetősége, három magyar ruhás gyermek virágcsokorral köszöntötte a főpapot, majd Paul Gregoir érsek francia nyelven, most már hivatalosan üdvözölte Kanada földjén. S többek közt a bátorság megtestesítőjének nevezte Mindszenty bíborost, aki válaszában elmondta, hogy amikor először járt itt 1947-ben, sokan rá akarták beszélni, ne menjen vissza Magyarországra.


Akkor visszamentem, mert a pásztornak a nyája mellett a helye, mondta a magyar főpap. Az egyháznak mindig szüksége volt és szüksége van ma is a hit tanúira. 

(Életünk, 1973. november 1.)

Kanada

 

 

Forrás: Úti jegyzetek/ Magyarországi Mindszenty Levéltár