Emigráció
Annyit ér a vallásosságunk, amennyi szeretet és jóság van benne.
1971 tavaszán Mindszenty bíboros elhagyta Magyarországot. A pártállam feltételül szabta, hogy Mindszenty kérje az 1949-es perében kiszabott büntetésének elengedését, ezt azonban a bíboros visszautasította. Rómába való kiutazásakor a magyar hatóságok végül kérvény nélkül kiadták a kegyelmi iratot, amit Mindszenty ismételten elutasított, mert ragaszkodott a koncepciós per törvénytelenségének megállapításához. A teljes rehabilitálás azonban csak halála és a magyarországi rendszerváltozás után 1990-ben és 2012-ben valósulhatott meg.
Rövid római tartózkodás után Bécsben telepedett le. Itt munkatársakat gyűjtött maga köré, és számba vette a világon szétszóródott magyar katolikus közösségek egyházi és kulturális viszonyairól szóló beszámolókat. Számon tartotta a száműzetésben tevékenykedő magyar papságot, figyelemmel kísérte mindegyikük munkáját. A bécsi Pázmáneumban a magyar papnevelés újraindítását tervezte. Az otthoni, még bebörtönzött lelkipásztorok, akikről mindenki elfeledkezett, az ő vatikáni közbenjárásának köszönhették szabadon bocsátásukat.
1973. december 18-án a pápa számára is nehéz döntésre kényszerült: az esztergomi érsekprímási széket jogi értelemben megüresedettnek nyilvánította, ami 1974. február 5-én lépett életbe. Ma már tudjuk, hogy a nehéz döntés hátterében Mindszenty bíboros emlékiratainak küszöbön álló kiadása állt, melynek szókimondó hangvétele nem állt összhangban a Vatikán kommunista államokkal szükségszerűvé vált diplomáciai partnerségével.
A Szentatya tehát lelkipásztori okokból két rossz közül kényszerült választani, ezért nem is „elmozdításról”, hanem „az érseki szék megüresítéséről” szólt a döntése. Mindszenty bíboros elfogadta a pápai határozatot, és nem használta többé magyar főpapi címeit. A pápa a bíboros személye és áldozatvállalása iránti tiszteletből egészen a haláláig nem nevezett ki új esztergomi érseket.
A számkivetett bíboros 1972 és 1975 között a világ számos, magyar közösségek által lakott országát felkereste, meglátogatta „az ő szeretett magyar híveit”. Idős kora ellenére hosszú lelkipásztori utakra indult több európai országba, Kanadába, az Egyesült Államokba, Dél-Afrikába, Ausztráliába, Új-Zélandra és Dél-Amerikába. Több mint 160 ezer kilométert tett meg autón, vonaton és repülőgépen (ez egyenértékű a Föld négyszeres megkerülésével). Mindenhol a keresztény hitet és a magyarságtudatot erősítette, és felhívta a figyelmet a kommunista önkényuralom valódi, Isten- és emberellenes törekvéseire.
Dél-Amerikai körútjáról 1975 tavaszán már betegen tért vissza Bécsbe.
1975. május 6-án hunyt el 83 éves korában a bécsi Irgalmasok Kórházában. Ideiglenesen a máracelli bazilika Szent László-kápolnájában temették el. Végső nyugalomra 1991. május 4-én lelt, amikor Magyarországra hozott érckoporsóját elhelyezték az esztergomi bazilika érseki sírkápolnájában.