A per
Nem vettem részt semmiféle összeesküvésben. Érseki tisztemről nem mondok le. Nincs vallanivalóm és semmit sem írok alá. Ha mégis megtenném, az csak az emberi test gyöngeségének következménye és azt eleve semmisnek nyilvánítom.
Mindszentyt 1948. december 26-án hűtlenség, a köztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés, kémkedés és valutaüzérkedés gyanújával vették őrizetbe, és néhány más klerikussal együtt a politikai rendőrség hírhedt főhadiszállására, az Andrássy út 60. celláiba szállították. A bíborost a „vizsgálat” során több alkalommal is verték, testileg-lelkileg megalázták, nem hagyták aludni (lehet, hogy gyógyszerekkel is kezelték). A kínvallatás hatása alatt „beismerte”, hogy amerikai segítséggel egy legitimista összeesküvés élén a köztársaság megdöntésére és vívmányainak eltörlésére, a Habsburgok uralmának visszaállítására törekedett, továbbá azt, hogy megsértette a devizagazdálkodásra vonatkozó jogszabályokat.
A katolikus egyház elleni nyílt támadások 1948 nyarán indultak. November 19-én Mindszenty közvetlen környezetéből a nyílt utcáról elhurcolták titkárát, Zakar Andrást. Mire a bíborost is őrizetbe vették, Zakaron kívül még további 12 személyt tartóztattak le és kezdték meg vallatásukat. A bíboros kezdetben a neve mellé odaírta a c.f. betűket. A latin coactus feci azt jelenti, hogy kényszer hatására született és nem valódi beismerő vallomásról van szó. Miután vallatói rájöttek a rövidítés jelentésére és megtiltották ennek használatát, az elgyötört prímásnak egyetlen védekező eszköze maradt: a kierőszakolt vallomásokat durva helyesírási hibákkal leírni. Ezzel jelezte, hogy ezek nem a saját mondatai.
A hamis vádak a kommunista egyházellenes propagandát és a kirakatper jogszerűségének látszatát szolgálták. A népbíróság báb volt a politika kezében: még az ítélethozatal dátumáról is az MDP Politikai Bizottsága döntött. A védőügyvédi feladatra hét jogász neve merült fel: volt, akit nem engedélyeztek és volt, aki nem vállalta. Mindszenty „védelmét” végül Kiczkó Kálmán látta el, a pártállam érdekeit szolgálva. A hallgatóság soraiban kizárólag megbízható káderek, kommunista propagandisták és alaposan ellenőrzött külföldi újságírók ültek. A népügyész Mindszentyre és másik két vádlottra halálbüntetést kért. A Budapesti Népbíróság a IX. 254/1949 számon lefolytatott koncepciós perben Mindszenty Józsefet – bár az MDP-t képviselő két ülnök a halálbüntetésre szavazott – életfogytig tartó fegyházra ítélte. A többi vádlott három évtől életfogytig terjedő fegyházbüntetést kapott. Bár a kirakatperben hozott ítéletet nemzetközi felháborodás és az eljárás résztvevőinek kiközösítése követte, sem XII. Piusz fellépése, sem a világ nagyvárosaiban lezajlott tüntetéssorozat nem hozott változást Mindszenty bíboros ügyében. Július 9-én a Népbíróságok Országos Tanácsa kihirdette a másodfokú, immár jogerős, Mindszenty esetében a büntetés mértékét helybenhagyó ítéletet.
Eközben világszerte tüntetések zajlottak Mindszenty bíboros és Magyarország szabadsága mellett. Rómában háromszázezer ember vonult a Szent Péter térre. A Szentszék kiközösítette azokat, akik a főpásztor meghurcolásában részt vettek. Az ENSZ közgyűlése nemzetközi jogi sérelemként bélyegezte meg letartóztatását és törvénytelen elítélését.
A hercegprímás ezután hét évet töltött az ÁVH fogságában, ebből közel öt évet a hírhedt Conti utcai börtönben. Itteni fogva tartását 1955-től szigorú házi őrizet váltotta fel. Mindszenty József számára a szabadságot az 1956. október 23-án kirobbanó forradalom hozta el. Mindszenty bíboros áldozata nem volt hiábavaló. A keresztény hitet és a hazaszeretet érzését, az egyházhűséget és a magyarsághoz való ragaszkodást – székfoglalása alkalmával tett ígéretének megfelelően – népe körében megerősítette. Ha az állampárti erőszak vissza is szorította ezeknek az értékeknek a nyilvános vállalását, sokan az ő példájából is erőt merítve hűségesek maradtak.
