Főpásztori szózat a személyes szabadság megsértése miatt
Esztergom, 1948. november 18.
Hetek óta azonos „határozatokat” hoznak ellenem Csonka-Magyarország helységeiben. Elítélik az 1947–48-as években az ország gócpontjain rendezett Mária-napokon általam „szított ellenforradalmat és népellenességet.” Panaszkodnak az Egyház és állam közt a megegyezés elmaradása miatt. Követelik a „káros tevékenység” megakadályozását.
A Boldogasszony Éve keretében megrendezett Mária-napok célja a hagyományos magyar Mária-tisztelet elmélyítése és a vallásos öntudat erősítése. Soha olyan kérdés, amely merőben politikai, szóba nem került a Mária-napokon. Ellenben hirdettük ott a Mária-erények és Mária-tisztelet mellett a Tízparancsolatot, az emberi méltóságot, a szeretetet, igazságot.
A kitűzött célt a Mária-napok elérték. Az ítélethozatalra hivatott magyar püspöki kar november 3-án köszönő iratában ezt megállapítja. A Mária-napokkal kapcsolatos támadásokkal szemben azonosította magát velem. Ugyanezt tanúsítják az ország közvéleményét jelentő azok a milliók, akiknek hősiesen áldozatos kitartásával szemben az alkalmazókat mélyen lealacsonyító, a demokratikus törvényekben biztosított vallásszabadsággal össze nem egyeztethető annyi eszközt kellett igénybe venni és mégis sikertelenül.
Ami a „határozatok” jogi értékét illeti, meg kell állapítani: annyi hivatalos ígéret ellenére a második világháború óta – a fővárost kivéve – mindezideig elmaradtak az önkormányzati választások. Ami határozatot tehát a vármegyékben, városokban, községekben így hoznak, annak valójában jogalapja nincs. A kenyér és személyes szabadság elvesztésével megerőszakolt egyének megnyilatkoztatása az ország némaságra kárhoztatott, az alkotmány önkormányzati sáncaiból kizárt egész közvéleményével szemben komolytalan játék a közélettel. A demokrácia szólásszabadsága úgy jelentkezik ezekben, hogy ellenmondás kizárva, és ha – mint felemelő példák mutatják – mégis van, a demokrácia biztosította kritika elbocsátást, vagy más hasonló beavatkozást von maga után. Ezeknek szenvedése nekem mélyen fáj. A kényszerrel szembekerülőké minden részvétem. Az erősség és hűség gyönyörű példái meghatnak.
Ami a „sérelmeket” illeti, mint kezdettől mindig, most is adósok a cáfolattal. Már kértük, hogy a kormány tegye közzé panaszolt leveleimet és bocsássa ország-világ közvéleményének ítélete alá. Ez se történt meg. Ragaszkodnak az ingoványos általánosságokhoz.
Hogy nincs megegyezés Egyház és állam, illetőleg – itt helyesebben – pártok közt, erre nézve mindenki tudja, hogy csak három hónapos késéssel érkezett meg a meghívó az Egyházhoz arra a tárgyalásra, amelyre készségét ország-világ előtt ismételten kifejezte. Addig hirdették az Egyházat érintő kérdéseknek csak előzetes tárgyalással való intézését, amíg épp a leglényegesebb ilyen kérdést, az iskolaügyet, egyoldalúan intézték el épp a meghívó megérkezése idején. A bűnbak szerepét természetesen az Egyháznak juttatják.
Van valami elgondolkoztató abban is, hogy a Péliföldszentkereszten, Máriagyűdön, Baján, Celldömölkön stb. rendezett Mária-napok körül nem az Egyház, hanem az erőszak oldalán panaszkodnak.
Annak a kőhidai fegyháznak a falai közül küldenek hangos üzenetet, amelynek Bajcsy-Zsilinszky Endrével egyidejűleg 26 papommal foglya voltam. (1) Ezt talán tudhatnák azok is, akik nem ott vagy egyáltalán sehol sem voltak akkor fogságban.
Ám nyugodtan nézem a mesterségesen felkorbácsolt hullámokat. Azon a helyen, ahol nem pártok, de az Apostoli Szentszék kegyéből és bizalmából őrt állok, a tajtékzó hullámok nem szokatlanok, a történelem változatos. Két elődöm a harctéren esett el. (Rátót nembeli Mátyás (1239–1241) esztergomi érsek a muhi csatában esett el Szalkai Mátyás (1524–1526) a mohácsi csatában halt meg.) Kettőt összes javaitól konfiskálással megfosztottak. Vitéz Jánost fogságba vetették. (Vitéz János érsek (1465–1472) Mátyás király fogságában volt 1471-ben Visegrádon, ezután haláláig Esztergomban házi őrizet alatt élt.) Martinuzzi (Martinuzzi Fráter György (1551) kinevezett esztergomi érseket Castaldo gyilkolta meg.) a hatalmasoktól fölfogadott orgyilkosok kezétől esett el. Pázmányt (Pázmány Péter esztergomi érsek (1616–1637) Bethlen Gábor elől menekült Bécsbe.), a legnagyobbat, száműzték. Károly Ambrus (Károly Ambrus (1808–1809) az Estei családból származó hercegprímás tífuszban halt meg Tatán.) a betegek látogatása, gondozása közepette a valóban pusztító ragály áldozata lett. Elődeim közül senki sem állott ennyire eszközök híjával, mint én. Annyi célzatosan megszőtt, százszor megcáfolt, de konokul tovább hirdetett valótlanság nem tajtékzott mind a 78 elődöm körül együttvéve sem, mint körülöttem.
Állok Istenért, Egyházért, hazáért, mert ezt a kötelességet rója rám a nagyvilágon legárvább népem történelmi szolgálata. Nemzetem szenvedése mellett a magam sorsa nem fontos.
Nem vádolom vádlóimat. Ha a helyzetet időnként megvilágítani kényszerülök, az csak nemzetem feltörő fájdalma, kicsorduló könnye, megjáró igazsága. Imádkozom az igazság és szeretet világáért; azokért is, akik Mesterem szava szerint nem tudják, mit cselekszenek. Szívből megbocsátok nekik.
(Közli Beke Margit: Egyházam és hazám III., 163-164. old.)
(1) Mindszenty József 1944-ben Sopronkőhidán volt fogoly kispapjaival együtt
