Mindszenty József veszprémi püspök első, írásos szózata híveihez

1944. március 29.

Kedves Híveim!

Mikor az első kereszteshad nagy fáradalmak és küzdelmek után megérkezett a Szentföldre és Jeruzsálembe, azon porosan, izzadtan, elcsigázva, könnyezve, imádkozva térdén kúszta meg Jeruzsálemben azt az útszakaszt, amely Pilátus házától a Kálvária ormáig vezetett. A keresztény katonák zarándokká váltak és a kardforgatók elmélyedő, meghatott hívőkké. Ez a Szentföld megújította a föld színét, újabb meg újabb szentföldeket alakítva ki.

Amikor XII. Pius pápa Őszentsége a nagy múltú – kilenc és fél évszázados veszprémi egyházmegye – püspökévé legkegyesebben kinevezett, tisztelettel és meghatottsággal suhant át a lelkem a Veszprém, Somogy vármegyéken és Zala vármegye nagyobb felét jelentő ősi egyházmegye 275 plébániája, városok, falvak, puszták területén, kb. 800.000 katolikus hívő életmezején, a Bakonytól le az aranyat vivő Dráváig, az Almástól a Zaláig és Valickáig. Meghatott zarándokká váltam ezen az ősi tájon, ahol Szent István, Boldog Gizella, Szent Imre, Szent László és Szent Margit lábanyomát látom és járom. Virágos kert vala híres Pannonia. Ha valaha és valahol szépnek, szentnek és igézetesnek mutatkozik a magyar múlt, hát itt, ezen a területen az volt az Árpádok korában. Szent István király alapvető kemény határozottsága, alamizsnás szívjósága és atyasága, Boldog Gizella gyermeknevelése és templomöltöztetése, liliomos Szent Imre herceg örök fogadalma, Szent Margit királyleány nemzetéért vezeklő imája, élete, Szent László király kemény lovagiassága: mind-mind Pannonia virága. Ott virul mindegyik templomok, kolostorok és gyümölcsöző, természet- és törvényhű családok ölén. Nagy volt hajdan a magyar erényekben és daliás értékekben.

Ezek az értékek Pannonia szívéhez, központjához, Veszprém városához fűződnek. Ez volt – mint Desericius írja – Isten Egyházának dísze, a Pannoniában kivirágzott hitnek tüköre, a jámborságnak és buzgóságnak szentélye. Itt sóhajtottak szent férfiak és nők, delelőn állók és üde sarjadékok, Mária szépsége és az erények virágai után. Veszprémből kisugároznak mind a négy égtáj felé az Árpádház szentjeinek erényei. Így alakította ki a szentek városa az egész egyházmegyében a magyar szentföldet, el a határokig a szentek országát, amelyben virult imádság és ima, alázatosság és erő, szűzi tisztaság és termékeny családi élet. Ebből jutott elegendő erő a harcok mezejére és szorgos, békés munkára, új fészekrakásra, oltárhoz, kolostorok ölébe.

Ez van benne főpásztori címeremben. Árpád-házi Szent Margit liliomos, misekönyves alakja azért foglal helyet a címerben, mivel Szent Margit szentté avatása idején kerültem kapcsolatba egyházmegyémmel; másrészt alakja felidézi az összes magyar szenteket és Veszprém szent múltját is, a szent Pannoniát, a Pannonia sacrát.

Ez a lelki virulás nem egyesek jellemzéke. Ha voltak ekkortájt is emberi gyarlóságok – az eredeti bűn következtében voltak, vannak és mindig lesznek –, a nemzet nagyobb részében a szentség iskoláját járta. A „szent” fogalom a Szentírás eligazító nyelvhasználata szerint annyit jelentett és jelent ma is: istenfélő, igaz, más szóval hite, és törvénye szerint élő katolikus ember.

Annyira szentet jelentett ekkoriban a magyar, hogy az akkori törvényekből kitetszően és megállapíthatóan, más népeket felülhaladó mérvben éltek eleink Krisztus által: Krisztussal és Krisztusban. Benne élt és mozgott a magyar lélek. Szent László törvénye mutatja, hogy pl. a testi önsanyargatás szellemét, hasznát annyira megértette népünk. Az itt élő olaszok, akik mögött többszázados kereszténység állott, könnyedén vették a húseledeltől megtartóztatást, ezzel szemben a katolikus hitben még újoncnak mondható magyarság már Húshagyó hétfőjén és keddjén sem ette meg a húst. Gyönyörű bűnbánati szellem, megindító készület az Úr Jézus keserves kínszenvedésének átélésére! Könyves Kálmán királyunk idejében buzgón ülték meg őseink az ünnepeket, és ha valaki vétett volna ellenük, még a szabadok is természetesnek találták érte a háromnapos vezeklést. A hitéletileg már – különböző okokból – lanyhuló Hollós Mátyás-korszakban semmiféle vásár nincs Mária-ünnepeken. A magyar szentek általános jellemző vonása, a Nagyasszony tisztelete oly hatalmas erő volt a magyar nép lelkében, hogy – bár a XVI. században a nemzet kb. négyötöde elhagyta az ősi, belégyökerezett vallást – a XVII-XVIII. században, amikor a régi hit újból lélegzethez jut, hatalmas tűzzel-lánggal csap fel a Mária-tisztelet a magyar előkelők és egyszerűek lelkéből.

Oly hatalmas kisugárzása volt ennek a szent magyar világnak, hogy IV. Béla király szent családja négy szent gyermeken – köztük Szent Margiton – át négy országba viszi szét a magyar középkor vallásosságának ragyogó bizonyságát.

És ma? Családi életünk, régi erősségünk kötelékében, gyümölcseiben bűnösen megtépázva. Kevés a katonánk és papunk – földi és örök hazánk, lelkünk, üdvösségünk kimondhatatlan kárára. Az istenalkotta természetbe belenyúlás és vigyázás súlyos bűn, nem a hitnek, hanem a hitetlenségnek jelentkezése; nem a magyar ősök követése, hanem a mai divathajszolók majmolása. A hitbuzgalom, erkölcsi erő, Veszprém szentjeinek erényvilága egyéni és családi életünkben nem egy helyen pusztulóban van.

Új világért ma sok vér folyik, sok szó esik. Mi tudjuk a kinyilatkozásból, de a történelem tapasztalatából is, hogy nincs más név, amelyben üdvösségünket lelhetnők, mint a mi Urunk Jézus Krisztus drága neve. (ApCsel 4,12) Senki más biztos alapot nem vethet, mint a mi Urunk Jézus Krisztus. (Kor 1,3-11) Hitben, erkölcsben meg kell újulnunk a veszprémi egyházmegye szentjeinek példáját követve. Csak a bűntől rettegjünk, a szentségtől nem szabad félnünk. Nemzeti érdek, hogy mi magyarok szentek legyünk. Ez tesz bennünket az apostoli hivatás birtokosaivá. Boldog leszek, ha ebben magyar szentjeink közbenjárására Istenünk keze megsegít és a régi magyar erények – mesékre-térés (2Tim 4,4) helyett – újból visszatérnek és az egyedül kipróbált, egyedül jónak bizonyult alapon, nehéz időkben egyéni, családi és nemzeti újjászületés következik el Egyház és Haza kimondhatatlan javára, lelkünk örök boldogságára. Ámen.

(Veszprémi Érseki Levéltár, Circulares, 1477/1944. sz.)