Ugrás a tartalomra

Rólunk

A Mindszenty Alapítványt maga a bíboros Bécsben alapította, a magyarországi testvér szervezet Budapesten működik. Feladatunk az ő szellemi és tárgyi hagyatékának gondozása, szenttéavatási ügyének előmozdítása és a hasonló magyar eljárások támogatása.

Főoldali Idézet

Az Alapítvány logójában Mindszenty bíboros aláírása jelzi azt a szoros köteléket, mely hozzá fűz bennünket, és a tőle örökölt legfontosabb törekvésünket, hogy azt a nemzeti és katolikus célt szolgáljuk, amit ő élete feladatának tűzött ki.

Conti+ „Az én fegyházam”

2023. október 4., szerda - 09:20

Idén utoljára október 19-én és 20-án léphetünk be a hajdani Conti utcai fegyházba és hallgathatjuk meg a helyszínen Mindszenty bíboros és rabtársai szomorú, ámde mégis felemelő történetét.

Lambert Zoltán (2023)

2023. június 16., péntek - 15:40

Lambert Zoltán 1942-ben született Budapesten, 1965-ben szentelték pappá Esztergomban. 1967-ben káplán Csolnokon, majd egy év tanulmányi szabadság után 1968-tól a Városmajori Jézus Szíve Plébánia káplánja, 1992-től nyugdíjba vonulásáig, 2020-ig a plébánosa.

Országos Engesztelő Mindszenty-zarándoklat

2023. március 31., péntek - 15:40

2024. május 4., Esztergomi bazilika

Szeretettel hívunk és várunk mindenkit május 4-án szombaton 10.30-tól újra az országos engesztelő zarándoklat hagyományos helyszínére, az esztergomi bazilikába!